Valami megmozdult bennem…  Valami megmozdult bennem, legbelül,S átformálta már dermedő életem…Lassan felolvad rajtam a jégburok,Új érzések cikáznak bennem hirtelen.  Valami megmozdult bennem legbelül,S arcom redői ismét mosolyra gyűlnek…Szemembe az égről csaltam csillagot,Hogy elfelejtett érzelmeket gyötrődve újra szüljek.  Valami megmozdult bennem legbelül,S idegdúcok morzézik: S.Z.E.R.E.T.L.E.K. !!!Láz rója homlokomra: „VÁRLAK…”,Álmaim követve most ébren is kereslek.  Valami megmozdult bennem legbelül,Érzem mindez ellen felesleges tenni,Már nem menekülhetek, s Te sem szaladhatsz,Ez tegnap még szikra volt, de mára már el nem oltja senki.

Válasz

Búcsú a munkatársaktól, akik olykor barátok is….   Ma még egyszer utoljára lépcsőket legyőzve önfeledten vétkezem  tejszínhab-mámor kávém illatának gőzölgő tengerében, S lelkem már alig fellelhető szunnyadó parazsából  elmúlt szerelmeket idéző „neked szántam”édes mosolyban, Amivel a büfében – reggeli beszélgetős, pogácsát majszolós szertartásaim templomában – a két pult mögött serénykedő angyal naponta meg-megajándékozott… Ma még egyszer begyűjtöm az együtt töltött percek  mézfakasztó vadvirágait  Sokszor lélektelen, de mégis „hiányzik majd” munkánk erdejében, Hogy holnap szálanként elültessem  parányi oázison,  melyet magam teremtettem álmaimnak sodró sorsfolyómban, így búcsúzni fölösleges, hisz velem maradtok mindörökre  legyek bármily messze majd, mégis naponta rátok találhatok…     S találok is, mert ez a két együtt töltött év valódi ízt, zamatot, fűszer orgiát Csempészett 42 évem hajdan patinás, mára már kopottas lábasába, Veletek, s köztetek volt értelme tüzet csiholni, s naponta megtanulni, Hogy főzni talán lehet egyedül, de jóllakni csak együtt érdemes, Meríthettem a kondérból, amibe örömünk és bánatunk levese fortyogott  S ahogy Ti is, én is megízleltem  kudarcok és sikerek csalóka gombóc falatjait… De sajnos vagy szerencsére minden törvényszerű, így el kell néha bukni  Hogy aztán hitünk, s akaratunk ismét szárba szökjön sorsunk éltető ágyasába, Tágra zárt lelkünk menedék lehessen megint az értők és érzők csöppnyi seregének,  Kik számára elvek mentén küzdve élni természetes,még akkor is, ha végzetes, Új fejezetet nyitok egy általam már sokszor olvasott, s egyben eljátszott színdarabban,  Hogy megélhessem ami belső forrásomból fakad és egyben segítsem mások kalandjait.     Nem búcsúzom, nem elköszönni jöttem, „csak” megköszönni, hogy itt lehettem, Apró tarisznyával jöttem közétek, s most szekérnyi kinccsel távozok, Lotti, drága Lotta  istenemre mondom sosem feledhetem bolondos természeted, S csapongó lelked száguldó vágyait, ahogy legyőzöd a felhők rejtette vad csúcsokat, Majd megízleled a szenvedély és a csalódás poklának nyomasztó bugyrait, S közben még arra is figyelsz, hogy szemed mosolyával tovatűnő perceim megédesítsd.  De Rékám se felejthetem, ki reggelente jó szívvel tört egy-egy darabot magából nekem, Csak hallgattalak, s göndör fürtjeidbe révedve azon kaptam magam, már megint ábrándozok, Örült tempóban úszok ár ellenében életem tengerében, ráncaim vízbe hamvadva vesztem el, Partot érek, s talán ha húsz éves vagyok, szemedből merítem ifjúságom, de félek túl sokat Kapok, s meg sem érdemeltem, Te embernek nagyszerű, nőnek fantasztikus, barátnak magasztos A meg nem érdemeltnek elérhetetlen, kérlek gondolj rám néha napján, hogy emlékezéseddel is megrészegíts.    Beksi, Marcsim, Hercegnőm, elmúlt idők arisztokratája, boldog a rab, akit szíved magába zár, Versaille-ban  táncra hívni, Rómában udvarolni, s kóbor lovagként harcolni érted, majd térdet hajtani, Szent küldetés, de haladóként kimondani, nyugalmad, hited, bájad, elrejthetetlen eleganciád csodálom, Talán ez sem kevés. De félre téve e kincseket, az embert, a Beksi-t, azt még jobban megszerettem, Olyan kincs vagy, kiért aranyásók, kincsvadászok ezrei akaratukat, s erejüket földnek feszítve hiába ásnak, Olyan kincs vagy, akit mégis bárki megcsodálhat, nem keresni kell, csak kaput nyitni szívünkön és szíveden. Eszembe jut Gábor Tesóm, a sokszor elkalandozó, szinte követhetetlen, a gyermekin naiv, s egyben őrült kamasz, Aki képes volt annyiszor felbosszantani, de utána rögtön megnevettetet…Tudod, jó volt anekdotáidba bújva veled tartani, Jó volt ezerszer is befoltozni megszaggatott lelkedet, jó volt hosszú úton örült tempód imákkal kibírva anyós ülésen remegni, De mégis minduntalan célba érni, s tüdőmben rekedt levegőt kifújni, melletted, megbízva benned bármit megtehettem, Királyi optimizmusod beburkolt, ha összetörtem, ihatatlan vizes kávéd megmutatta, hogy italban íz és zamat másodlagos, Kistesóm egyedi vagy és megismételhetetlen, egy óriási szív, kit nem lehet nem szeretni, bármerre járok itt leszel velem.     Az ingatlanos társ, a sportos, a vakmerő, és egyben őszinte, nyílt, nemes barát, Zsolt, emléked örökre bennem marad, Ne változz, ne hagyd hogy kedved, s természeted ellenedre átfaragják, vagy neked kelljen álarc mögé rejteni tekinteted, Jó mulatság, vérbeli játék volt egy csapatban vállvetve csatárként melletted küzdeni, néha vesztve, sokszor sikert aratva, Magammal mégsem győzelmeink viszem, pusztán küzdelmeink hevét, akartunk és kitartásunk örömmel szőtt könnycseppjeit, És elrakok egy adaggal abból is, ahogy egymásra néztünk, s fanyar mosollyal szótlanul beszéltünk, majd hangos volt hallgatásunk, Igen ebből két marékkal viszek, mert annyi fal vár még, mibe fejem beverhetem, de Rád gondolva vérző fejjel is jót nevethetek. Kata, a padtárs, szívünket dobogtató, Veled közös volt Oázisom, hová ügyfeleink is meghívtuk, mégis rendre csak ketten maradtunk, De ezt nem vettem zokon, sőt…hisz papírból készült Óázis is többet ér veled, mint a valós nélküled, és ezt Te is megértheted…. Zsuzsi a sokat tapasztalt, nehezen nyíló igaz virág vagy, akire mindig számíthatunk, bizalmad erős páncél hétköznapok csatáiban, Igaz nem kérsz és nem osztogatsz bizalmat, de aki valós értéket helyez asztalodra, annak megmutatod örömöd, s ha kell átvállalod terheit. És sorolhatnám tovább, mert mindenkit szerettem, magam adva, nyitottan és őszintén, befogadva mindazt, mit magatokból másnak adtok, De részletek helyett inkább az egészet magasztalom, jó volt veletek együtt sírni és nevetni, közületek  többé már senkit nem felejthetek.    

Válasz

A Föld még az enyém   Oldatlan csomók, óriás lakat,  Bőrömbe vág az áttetsző átok,  Fojt a nyakkendő, szorít a cipő  Örülhettek, áldásom rátok,  S nyüszítő nevetésetekre.  Sétálni indulok, kövek lapítanak,  Szavaitok kötnek engem gúzsba,  Sírba löktök, lapátok ontják rám a földet...  Nem! Hiába vág lapátnyél a húsba,  Izmotok reménytelen feszül ádáz anyagba...  Nekem nem szemfedél a föld, hanem remény,  Ébredek, a sötétben újra látok,  Ő befogadott, ő az enyém! 

Válasz

A mór megtette dolgát...   Szétrágta már erőm az élet-éhség,A bazalt ítélet csontom összezúzta,A szürke állományba lyukat fúrt a kétség,Az értetlenség szemem öszehúzta.  Bögöly szerelmeddel vérem már kiszívtad,Amíg érted tört sziklát sebzett kezem,Álca könnyeiddel szemed tönkresírtad,Hogy megingó hitem törje szét szívem.  Megtettem, mit érted tehettem,Megkaptál mindent, mit lehet,Most már távozhatok, az idő eljárt felettem,A mór megtette a dolgát, a mór mehet.

Válasz

Ahol mindent megértesz   Élményeim emlékké itt kovácsolódnak,  Itt válik űrré a dermesztő hiány,  A kis bosszúságok végleg szétforgácsolódnak,  Miközben pókhálóként borít be a vészjósló magány.   Az eltékozolt szerelmet most bőrömön érzem,  S hű  barátról már-már pátoszt szövök,  A kínok elfásulnak, mindhiába érzem,  Itt megértettem végre honnan is jövök. 

Válasz

Általad érted leszek  Színpompás orchideák csalogató kelyhe leszek,  Csak legyél nektárgyűjtő apró bogár,  Lelkek magányát üldöző tükör leszek,  Csak legyél rajtam megcsillanó napsugár.   Álmaid kapujában oroszlán leszek,  Csak életem kenyerén Te légy a méz,  Sokszor gyötört érzelmeid gyógyírja leszek,  Csak háborgó lelkemen nyugtatón Te légy a kéz.   Amikor sírnod kell, hűs kendőd leszek,  Csak zárd el szívedbe kiszáradt könnyeim,  Amikor elfáradsz, erőd, s hited leszek,  Csak szerelmed tüzével űzd el lidérces szörnyeim.   Ha magányra vágysz, az ordító csend leszek,  Csak ne hagyd, hogy hiányod körbeszője lelkemet,  Ha társra vágysz, Téged nevettető árnyék leszek,  Csak fogadd be végre rajongó szerelmemet.

Válasz

Összeomlás  Önmagamba rogyva összetörten térdelek,  Lassan már nem értem mit miért teszek,  Naponta csatákat vesztek el, de csak magam hibáztatom,  Ha van még nyerő lapom ideje kijátszanom.   Nem Te vagy, aki miatt poklok pokla költözött belém,  De miközben porba hulltam Te sem nyúltál felém,  Pedig a kezedben volt a kulcs, hogy mint oly sokszor ismét talpra álljak,  Hogy a kívül győztesnek látszó, belül szánalmas bohóc élvezze, ne kínlódja a vágyat.   A rengeteg miértre folytonosan keresem a választ,  Lassan ellep a víz, mert vészjelzéseim nem hozták meg a támaszt…  Már túl sok a teher, így nem tudok egyenesen állni,  Öldöklő küzdelmemben már nincs miért harcba szállni.   Fogytán az erőm, s bár soha nem adtam fel mégis elbukom,  Szétkorbácsolt érzelmeim viharát elfojtani már nem tudom,  Körbe vesznek SMS-ek, melyeket nem küldtél el nekem,  Te mindig győztesnek láttál, s most mégis bukottak közt a helyem.   Lehet túl sokat akartam, lehet Tőled is túl sokat reméltem,  Vagy csak hiányzott a szufla, mert a kudarctól féltem,  Vagy talán minden rendben volt, csak én nem értettelek,  Talán túl sokat beszéltem, s keveset kérdeztelek.   De az ok legyen bármi is, egy gyenge húr most végképp elszakadt,  Összeomlott bennem minden, lelkemben csak üresség maradt,  Tudom az élet megy tovább, ki elbukott azon átlépnek könyörtelen,  Tudom ki én sem szállhatok, legyen az élet bármily gyönyörtelen.   Holnap tehát újra talpra állok, győztesek pólóját lopva magamra veszem,  Megküzdöm újra, leginkább önmagammal, amit elvárnak tőlem ismét megteszem,  Talán mint oly sokszor majd ismét  magamra találok, az életem filmje több lesz egy snittel,  De az újabb vesztes háború után egyre kevesebb reménnyel és hittel. 

Válasz

Polyám a koporsóm...   Polyám a kopórsom,  Az utolsó kenet lelkem fényezi,  Hátamat Jézus keresztje nyomja,  Kezem Júdás pénze égeti,   Kínom rajtad is gyöngyözik,  Fájdalmad bennem is gyötrő fájdalom,  Forró véremet kőedénybe gyűjtöm,  s a sivatagba öntve lelkem átadom.   Rohanok, hogy másokért elbotoljak,  Balgán azt hiszem így nem veszíthetek,  De már értem mire megy ki ez a játék, Ide hát a szögekkel, én megfeszíttetek.

Válasz

Sínek mentén  Ködbe burkolt sötét pályaudvarok,És magánnyá kovácsolt acél sínek…Ennyi hát az élet, ezért a küzdés ?!Fémdobozba zárt emberi nyüzsgés ?!  Száguldásom az idővel versenyez,Tétjét szavakká nem formálhatja száj,Olyan harc ez, melyet egymagam vívok atlaszok földjén,Olyan harc ez, melyben nincs se szabály, se törvény.  Sínek, melyek álmaim megvasalják,A jövő ihletét földhöz kötik,De mellettük soha el nem tévedek,Tudom hová tartok, s honnan érkezek.

Válasz

Sütményes vers  A Hold szerelmese  Mikor lágy margarin tóban fürdenek liszt csillagok, S öreg sütőm ezernyí íznek lesz békés, meleg otthona, Kacér dió és lágy gesztenye porcukros szerelme így nem lehet mostoha, Kalandos románcuk árasztja magából a nyálcsorgató illatot, Akkor már Te is tudod,hogy mi is az,amit ily áhítattal csinálok, Nos apró kiflikbe gyúrtam mindazt mi kedves nekem, Hogy mosolyt lopjak szívedbe mikor együtt majszolsz velem, A Hold szerelmese e sütemény, amit most jószívvel feléd kínálok, Ne légy szégyelős,fogd,vedd,egyed...jó étvágyat kívánok. 

Válasz